Konyhamalac

Minden ami konyha. Receptek, ötletek, praktikák. Receptcsere.

Most épp ennyien vagytok éhesek

Site Meter

kommentek

HTML

Pelmenyi (húsos)

2008.11.13. 13:04 | danianyu | Szólj hozzá!

 

Oroszország egyik ősi eledele a Pelmenyi. Vékony tészta tasakokból áll, melyek hagymával illetve borssal ízesített darált hússal vannak töltve. A töltelék általában marha- vagy sertéshús keverékével készül, de a bárányhússal vagy éppen a túróval töltött változatok is igen gyakoriak. 



Hozzávalók a tésztához:
2 pohár liszt
fél pohár víz vagy tej
1 tojás
1 kávéskanál só

Hozzávalók a töltelékhez:
20 dkg marhahús
20 dkg sertéshús   ( készíthetjük csak sertéshúsból is
2 fej vöröshagyma
só, őrölt bors



  1. A lisztet átszitáljuk, kis halomban a gyúródeszkára tesszük, közepén mélyedést csinálunk, beleöntjük a megsózott vizet (vagy tejet), a tojást, és levelestészta keménységűvé gyúrjuk. Letakarjuk és 25-30 percig pihentetjük.
  2. A töltelékhez a húst a hagymával együtt megdaráljuk, sózzuk, borsozzuk, beleöntünk kb. ½ dl hideg vizet, és jól kikeverjük. Lazábbnak kell lennie, mint a fasírozott masszájának.
  3. A tésztát 1-2 mm vastagságúra kinyújtjuk, kis pohárral (vagy közepes nagyságú pogácsaszaggatóval) kiszaggatjuk. Mindegyik korong közepére kis halmot teszünk a töltelékből.
  4. A tésztaszéleket összehajtjuk és jól összenyomkodjuk, majd a két véget is egymáshoz nyomjuk, hogy „fület" kapjunk.A pelmenyit meglisztezett deszkára tesszük, és hideg helyen kb. ½ órát pihentetjük, hogy kissé megszikkadjon.
  5. Ezután forrásban lévő sós vízbe tesszük, és 8-10 percig főzzük. A vízből szűrőkanállal kivesszük

Fogyaszthatjuk:

  • tejföllel
  • olvasztott vajjal
  • mártással
  • vagy enyhe ecettel önálló főételként tálaljuk.
  • Ha forró húslevessel öntjük le, és ezt apróra vágott kaporral vagy petrezselyemmel megszórjuk, tartalmas levest kapunk.

Címkék: gasztro könnyű hús főétel kiadós orosz étel pelmenyi

Hamis linzer

2008.11.13. 12:44 | danianyu | Szólj hozzá!

Hozzávalók:

0.5 kg liszt

25 dkg vaj

20 dkg cukor

2 tojás

0.5 citrom leve

pici só

szódabikarbóna

tejföl vagy tej


A lisztet összedolgozzuk a vajjal, a porcukorral, tojással, citromlével, 1 csipet sóval, és 1 késhegynyi szódabikarbónával. Ha kemény 1-2 kanál tejföllel vagy tejjel higítjuk. 1 órát pihentetjük.

1/3 -át levesszük rácsnak.  A többit kinyújtjuk, vagy alufóliázott tepsibe tesszük, vagy kivajazott -ki lisztezett tepsibe. Reszelt, kinyomkodott almával töltjük. A félretett tésztából csíkokat készítünk, és berácsozzuk a tetejét. Kevés cukros tejjel lekenjük.

200/220 fokon sütjük 30-40 percig

 

Címkék: gasztro süti könnyű sütemény vendégváró gyors süti

Hamburgi sertésborda

2008.10.31. 08:27 | danianyu | Szólj hozzá!

 Aki szereti a főzelékféléket, annak ez az étel is ízleni fog. Az eredeti recept alapján a húst csak főzni kell, de főzés után leitathatjuk róla a vizet, és kevés hagymás, enyhén fűszeres olajon kicsit átpiríthatjuk (kb. 5 percig). Könnyű elkészíteni.


Hozzávalók 4 személyre:

40 dkg sertésborda (4 szelet)

30 dkg burgonya

30 dkg sárgarépa

1 evőkanál zszsiradék

2 alma

12 dkg vöröshagyma

1 mokkáskanál őrölt bors

1 mokkáskanál kakukkfű

1 csokor petrezselyemzöld

1 evőkanál liszt

1 dl tej


 A sertésbordát leforrázzuk, fölengedjük hideg vízzel, hozzáadunk egy vöröshagymát, és felforraljuk. Megsózzuk, és leszedjük a tetejéről a habot. Lefedjük, és takarékon készre főzzük. A megmosott vöröshagymát és a kimagozott almát apróra vágjuk, és a zsiradékban megdinszteljük. Hozzáadjuk a kockára vágott sárgarépát és burgonyát, felöntjük a sertésborda átszűrt levével, majd harminc percig forraljuk. A liszthez hozzáöntjük a tejet, csomómentesre keverjük, majd behabarjuk vele a zöldséges levet. Jól kiforraljuk, és sóval, őrölt borssal ízesítjük. A sertésbordát szeletekre vágjuk, a mártásba fektetjük, öt percig pároljuk, majd forrón, apróra vágott petrezselyemzölddel tálaljuk.

A megmaradt lébe (amiben a hús főtt) készíthetünk levest is, vagy akár másnap mártást is.

Címkék: gasztro főzés hús főzelék sertésborda hamburgi

Mézeskalács házikó - képek

2008.10.22. 19:16 | danianyu | Szólj hozzá!

Néhány kép a netről:

 

 

 

 

 

 

 

 

A fehér ház:                        

Címkék: képek házikó mézeskalács

Mézeskalács házikó - karácsonyi receptek

2008.10.22. 04:09 | danianyu | Szólj hozzá!

A mézeskalácsházikó gyerekeknek (is) kitűnő meglepetés.



Hozzávalók:

Tészta:

1 kg liszt
30 dkg porcukor
2 csapott kávéskanál szódabikarbóna,
1 csomag mézeskalács fűszerkeverék
6 dkg vaj
2 tojás
4 tojássárgája
1 bögre méz
szabásminta

Cukormáz:

2 tojásfehérje
40 dkg porcukor


Díszítés:
színes cukorka, dió, mandula, aszalt gyümölcs




  • A mézet és a vajat külön-külön megmelegítjük. Majd valamnnyi hozzávalót összegyúrjuk. Alaposan meg kell dolgozni, hogy összeálljon, de vizet akkor se tegyünk hozzá! A tésztát pár órára pihentetjük a hűtőben. Legjobb, ha előző nap elkészítjük.


  • Lisztezett deszkán kisujjnyi vékonyságúra nyújtjuk. A szabásminta alapján késsel kivágjuk a házikó darabjait, és sütőpapírral bélelt tepsiben kisütjük. A tepsiben lazán helyezzük el a lapokat, mert megkelnek kissé.
  • Előmelegített sütőbe toljuk, közepes fokozaton sütjük.Vigyázat, hamar pirul!

  • Ha megsült azonnal levesszük a tepsiről, és nedves konyharuhára fektetjük. Így könnyebben elválik majd a papírról.

 

  • Két tojásfehérjét a fele porcukorral elkezdünk verni, majd hozzáverjük a többi cukrot is, amíg kemény habbá válik.


  • Két uzsonnászacskót egymásba csúsztatunk, a dupla zacsi sarkán pici lyukat vágunk, és az összeillő darabok szélére nyomunk belőle. Vagy sütőpapírpól formálunk nyomózsákot.
  • Mindig csak két darabot ragasztunk össze a cukormázzal, támasszuk ki, amíg megszilárdul.
  • Amikor készen áll a házikó, tovább díszítjük a maradék cukormázzal.

 


A képet koppintottam egy oldalról. Ezt nem én készítetem el.  Kb. három évvel ezelőtt csináltam egy mézeskalács házikót, de arról nem készült kép. Sajnos.

Ennek a házikónak a teteje szerintem mézeskalács lapocskákból és cukormázból áll. Díszítésnek színes gumicukrot, smarties csokit, és mindenféle apró édességet, drazsét, cukorkát, bombont használhatunk.  A képen a zöld bokrok zselés cukorból készülnek. Persze díszíthetünk csak cukormázzal is.

Ezt a tipusú fenyőfát meg lehetne úgy csinálni, hogy ételfestékket szinesített cukorsziruppal megformázni, és készítés közben többször száradni hagyni . Én úgy oldottam meg a fenyőfát, hogy a tésztából csillagformákat vágtam és sütés után ezeket cukorsziruppal összeragasztottam és cukorsziruppal díszítettem + színes tortadarával.

A sablont saját magam készítettem el a saját házunkat formáztam meg.

Egy hasznos oldal lehet azoknak, akik, még nem csináltak ilyet. Érdemes megnézni a videót, és letölthető sablon is van hozzá:

http://www.desszert.eu/mezeskalacs_haziko_keszites 

 

Címkék: ünnep karácsony ajándék gasztronómia meglepetés házikó mézeskalács

Hókifli - karácsonyi receptek

2008.10.21. 18:23 | danianyu | Szólj hozzá!

Hozzávalók:


40 dkg liszt
25 dkg ráma
2 dl tejföl





Mindezt összedolgozni, kifliket készíteni, s ha kisült vaníliás porcukorba hempergetni. Meleg sütőben kell sütni: kb. 25 percig 200 fokon.

(Lehet a kifli közepébe cukros, vanília cukros és reszelt citromhéjjal kevert tejjel összefőzött (kevés ideig ) diót és mazsolát is tenni!)

Címkék: karácsony könnyű recept gyors hókifli

Habcsók - karácsonyi receptek

2008.10.20. 16:10 | danianyu | Szólj hozzá!

 


Hozzávalók:

4 tojás fehérje
30 dkg porcukor
vaj
liszt
20 dkg dióbél




A tojásfehérjékből (a cukor hozzáadásával) laza habot készítünk, majd az edényt forró vízbe, vagy gőz fölé állítva folytatjuk a habverést, amíg a hab kissé be nem sűrűsödik. Egy tepsit (sütőlapot) vékonyan megkenünk vajjal, meghintjük liszttel, s arra kiskanállal, vagy nyomózsákkal rátesszük a habot. Végül előmelegített, de nem túl forró (130 Celsius-fokos) sütőbe helyezzük, s ott kb. fél óra alatt keményre szikkasztjuk a habcsókokat.




A masszába sütés előtt keverhetünk dió-mandulát, vagy mogyorót is!

Címkék: konyha ünnep karácsony dió könnyű recept habcsók

Zserbó - karácsonyi receptek

2008.10.20. 13:58 | danianyu | Szólj hozzá!

 Lassan, de biztosan itt van a tél és a Karácsony. Sokan vagyunk akiket már most elkap a készülődés. Van egy 22  hónapos kisfiam és most alakítgatom a saját kis hagyományainkat, amire remélem sokáig és jóízűen emlékszik majd vissza felnőtt korában is.  A következő néhány receptet az ünnepi asztalnak szánom.


 

Tészta:

25 dkg Rama margarin
60 dkg liszt
10 dkg cukor
2 db tojássárgája
3 evőkanál tejföl
2 dkg élesztő
csipetnyi só

késhegynyi szódabikarbóna


Töltelék:

25 dkg sárgabarack lekvár
35 dkg darált dió
20 dkg porcukor

Máz:

10 dkg étcsokoládé

vagy :

1 dl tejből, 2 evőkanál kakaóporból, 10 dkg cukorból sűrű masszát főzünk, ha langyos hozzákeverünk 10 dkg Rama margarint és ezzel vonjuk be a tésztát





A Rama margarint megolvasztjuk, hozzákeverjük a cukrot és a tojások sárgáját. Egy kevés langyos tejbe teszünk egy kis kanál cukrot és az élesztőt belekeverjük. A lisztet a gyúródeszkára öntjük, közepén kialakítunk egy kis mélyedést, ide öntjük az élesztős tejet, rászórunk egy kevés lisztet. Ezután a lisztre ráöntjük a a tejfölt, a Ramas masszát, egy csipet sót, késhegynyi szódakikarbónát és jól összedolgozzuk. A tésztából négy cipót készítünk és legalább egy fél órát pihentetjük. Ezután jól belisztezett gyúródeszkán kinyújtjuk az első cipót, Ramaval kikent tepsibe rakjuk, tetejét lekvárral megkenjük és cukros darált dióval megszórjuk. Kinyújtjuk a második cipót, rátesszük a töltelékre, majd újra lekvár és cukros darált dió következik. Ezt addig folytatjuk, amíg elfogy a tészta. A legfelső lap tetejét villával megszurkáljuk és fél órán át pihentetjük. Előmelegített sütőben addig sütjük, amíg szépen megpirul a teteje./ 220 fokon kb. 20-25 perc / A tetejét, ha kihült olvasztott csokimázzal vonjuk be.


Tipp:

  • A tésztát megbolondíthatjuk némi reszelt citromhéjjal.
  • Sárgabaracklekvár helyett használhatunk más lekvárt is  (szilva)
  • A töltelék lekvárjához pedig adtunk 1-2 evőkanál rumot. ( ha gyerekek is esznak belőle akkor inkább ne rakjunk bele !)

Címkék: ünnep karácsony hagyomány sütemény desszert zserbó

Madártej torta

2008.10.17. 07:35 | danianyu | Szólj hozzá!

 

2007-ben Magyarország szülinapi tortája volt. Idén viszont az apukám szülinapi tortája lesz!  :-)



Hozzávalók:

Piskóta:
12,5 dkg margarin
4 dkg porcukor
1 tojás sárgája
1 tojás fehérje
9 dkg cukor
11 dkg liszt
fél cs. sütőpor
2,5 dkg keményítő
2,5 dkg tejpor (zsíros)

Krém
fél l. tej (2,8%-os)
10 db tojássárgája
1,5 db vaníliarúd
10 dkg cukor
30 dkg vaj

Díszítés (hab)
10 tojás fehérje
25 dkg cukor




A margarint a porcukorral habosra keverjük, majd hozzá adjuk a tojássárgáját. A fehérjét a cukorral nem túl eros habbá verjük, majd a kikevert margarinhoz fokozatosan hozzáadjuk. Lazán elkeverjük úgy, hogy a többi járulékos anyagot fokozatosan hozzáadjuk. Vigyázni kell, hogy a masszát ne keverjük le. Az elore becsomagolt karikába rakjuk a kész masszát, majd 165-170°C-os sütobe. Kb. 45-55 percig sütjük. Vigyázni kell, hogy ne süssük túl, mert könnyen száraz lesz.
A kisült karikát sütés után meghintjük kristálycukorral, majd megfordítjuk és kihulésig úgy hagyjuk.
A tej 2/3-ad részét 10 dkg vajjal és a vaníliával felforraljuk, majd a tej 1/3-ad részét, és a cukrot elkeverjük a tojássárgájával. Visszahelyezzük a tuzhelyre és 85°C-osra melegítjük úgy, hogy folyamatosan keverjük. Vigyázni kell, hogy ne fusson össze, mert a krém nem lesz sima. A lefozött krémet behutjük és a maradék 50 dkg felhabosított vajhoz fokozatosan hozzáadjuk.
Vigyázzunk, hogy a krém ne váljon szét.
A fehérjét a cukorral vízgozön felmelegítjük, majd felverjük nem töros habbá. Megformázzuk, dresszírozzuk, lehetoség szerint szilikonos papírra és az elomelegített lemezre helyezzük. 210-215 °C-os sütobe rakjuk 3-5 percig.

Töltés
A kihult piskótát két egyenlo részre vágjuk, a töltési felületet cukorszörppel meglocsoljuk, forró baracklekvárral vékonyan (2 x kb. 5 dkg) megkenjük. Visszahelyezzük a sütokasírokat a tortalapra, majd a kikent krémet rákenjük úgy, hogy a karika szélével egy szinten legyen. Hutobe rakjuk kb. 3 óra hosszára.
A félkész tortát tejszínnel körbekenjük és pörkölt, szeletelt mandulával panírozzuk. Körberakjuk a kisült habot és a közepét megszórjuk csokiforgáccsal.




Tanácsok:
1 db 16 szeletes; 24 cm; 4,5 cm magas tortához
Javaslat!
Ha a fozéskor mégis összefut a tojás, akkor kézi mixerrel simára lehet keverni, így ha a vajhoz adagoljuk, még habosabb krémet kaphatunk.
Ne lepodjünk meg, ha lágy a krém.

Címkék: főzés könnyű torta édesség recept sütemény desszert vendégváró madártej

Rádói pulykamell

2008.10.17. 07:25 | danianyu | Szólj hozzá!

 


1,3 kg pulykamell
15 dkg kolozsvári szalonna
20 dkg sonka
20 dkg csirkemáj
2 dl olaj
10 dkg liszt
só, bors ízlés szerint

A pulykamelletfelszeleteljük, kiverjük, és enyhén megsózzuk. A kolozsvári szalonnát apró kockákra
vágjuk, üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a kockákra vágott sonkát és csirkemájat, és készre pirítjuk. A pulykamell szeletekre tölteléket halmozzuk, ôrölt borssal meghintjük, és szögletes csomagokat készítünk
belôle, hústuvel összetuzzük. Lisztbe mártjuk, és forró zsiradékban
átsütjük. Vegyes körettel tálaljuk.

Címkék: konyha gasztro főzés könnyű recept máj sonka pulykamell szalonna

Hideg szabolcsi almaleves

2008.10.16. 21:10 | danianyu | Szólj hozzá!

 Hozzávalók:

1 kg savanykás alma
30 dkg cukor
1 dkg fahéj
1 dkg szegfuszeg

1 db citrom
3 dl tejszín
5 dl tej
10 dkg liszt




Az almát hámozzuk meg, kockázzuk fel, és tegyük fel a félbevágott citrommal némi vízbe fôni. Adjuk hozzá a kristálycukrot, fuszerzacskóban pár szem szegfuszeget és fahéj darabot. Fôzzük puhára az almát, de ne fôzzük túl. Távolítsuk el a fuszerzacskót, és a citromot. Tejszínes-tejes habarással surítsük be, hutsük le. Tejszínhabbal tálaljuk.

Címkék: alma leves gyümölcs étel gasztro könnyű hideg recept tejszín recipe szabolcsi

Bihari töltött burgonya

2008.10.16. 21:01 | danianyu | Szólj hozzá!



Hozzávalók 10 fôre:

3 kg burgonya
1 kg kolbászhús
30 dkg császárszalonna
4 dl tejföl
0.5 dl étolaj
0.5 csokor petrezselyemzöld

bors
paprika





A héjas burgonyát alaposan megmossuk, majd alufóliába csomagol-
juk, és közepes hômérsékletu sütôben készre sütjük. Ha megsült,
a fóliát eltávolítjuk, a burgonyákat félbe vágjuk. Minden egyes burgo-
nyára olajon lepirított kolbászhúst halmozunk. A tejfölt sóval, bors-
sal ízesítjük, és bevonjuk vele a burgonyákat. Tetejére apró kockákra
vágott császárszalonnát hintünk. A sütôbe visszatolva pirosra sütjük.
Fuszerpaprikával és petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.

Címkék: burgonya étel gasztro krumpli könnyű recept kolbász egyszerű szalonna ínyenc

Alföldi gulyásleves

2008.10.15. 18:30 | danianyu | Szólj hozzá!

 

Hozzávalók:

1 kg marhalábszár
10 dkg zsír
30 dkg vöröshagyma
70 dkg burgonya
2 fokhagyma
2 tv paprika
1 paradicsom
25 dkg sárgarépa
20 dkg petrezselyem
10 dkg zeller
10 dkg karalábé
1 cs petrezselyemzöld

köménymag
paprika
őrölt szerecsendió
kb. 10 dkg csipetke




Az apró kockára vágott marhahúst hagymás zsíron fehéredésig pi-
rítjuk, sózzuk, meghintjük pirospaprikával, fok-
hagymával, köménymaggal, szerecsendióval. Majd hozzáadjuk a kocká-
ra vágott zöldpaprikát és paradicsomot. Ha megpuhult hozzáadjuk
a megtisztított kockára vágott burgonyát és a vegyes zöldségeket,
vízzel felengedjük, majd a csipetkével lassú tuzön készre fôzzük.

 

Címkék: leves étel gasztro hús zöldség gulyás alföldi szerecsendió

Csabai titok

2008.10.15. 18:16 | danianyu | Szólj hozzá!

Hozzávalók:

1 kg sertéshús ( karaj, szűz, comb)
2 dl étolaj
15 dkg vöröshagyma
5 dkg fokhagyma
1 csomag petrezselyemzöld
2,5 dl tejföl
10 dkg füstölt szalonna
20 dkg gomba
10 dkg sonka
20 dkg csemege uborka
5 db tojás
10 db sós palacsinta
só, ôrölt bors



A húst hagymás olajon lepirítjuk, sóz-
zuk, fuszerezzük, hozzáadjuk a csíkokra vágott lepirított szalonnát,
sonkát, gombát és a csemege uborkát és tovább pároljuk.
Amikor megpuhult, a  serpenyôben hozzáadjuk a tejfölt és
a felvert tojásokat. Addig kevergetjük, míg a tojás megköt. Sós pala-
csintákba betöltve sütôben átforrósítjuk és a pörköltnek a levével leöntjük,
apróra vágott petrezselyemzölddel megszórjuk.

Címkék: konyha étel gasztro tojás pörkölt recept gomba palacsinta sonka ragu vendégváró

tejszínes- gombás tészta

2008.10.13. 08:51 | danianyu | Szólj hozzá!

Hozzávalók:

6 szelet bacon
20 dkg csiperkegomba
2 szál újhagyma
1 ek. olívaolaj
6 dl tejszín
1 cs. petrezselyem
500 g tészta (ferafalle, csőtészta)




A szalonnát kockára vágjuk. A gombát megtisztítjuk,felszeleteljük.Az újhagymát meghámozzuk,karikára vágjuk. Felforrósítjuk az olajat, megpirítjuk benne a szalonnát, gombát. 5 percig kevergetjük, majd kevés tejszínt öntünk hozzá, jól elkeverjük. A maradék tejszínt is ráöntjük, felforraljuk, erős tűzön kb. 15 percig sűrűre forraljuk, majd hozzáadjuk a hagymát .A kész mártást ráöntjük a főtt tésztára. Felaprított petrezselymet szórunk rá.

Címkék: gasztro főzés hagyma gomba tejszín tészta ragu

Madártejszelet

2008.10.08. 18:04 | danianyu | Szólj hozzá!

 

Hozzávalók:

8 tojásból készült piskóta
3 csomag vaníliás pudingpor (főzős)
0.5 liter tej
25 dkg rama
20 dkg porcukor
1 csomag vaníliás porcukor
3 csomag tejszínhabpor vagy 0.5 liter tejszín és habfixáló
csokireszelék



A 3 csomag vaníliapudingot, 1/2 liter tejjel felfőzzük.
25dkg rámát kikeverünk 20dkg porcukorral.
Amikor a puding kihűlt,összekeverjük a rámával,hozzáadunk 1csomag vaníliáscukrot,és habosra keverjük.
Megkenjük a piskóta tetejét a krémmel.
3 csomag tejszínhabport 1/2l hideg tejjel felverünk, és a krém tetejére kenjük. (vagy 0.5 liter tejszínből és habfixálóból kemény habot verünk és ezt kenjük rá)
Csoki reszelékkel, vagy csoki darával megszórjuk.

Címkék: ünnep gasztro süti tej főzés édesség recept szelet desszert vendégváró madártej

Tócsni

2008.10.07. 19:14 | danianyu | Szólj hozzá!

A tócsni is közkedvelt étel. Több néven is ismert: macok, medvetalp...Jó reggelire, ebédre, vacsorára, köretként, tejföllel, ketchuppal, juhtóróval, salátával vagy csak a la natúr citromos teával. Hozzávalóit is dúsíthatjuk, reszelt káposztával, reszelt cukkinivel, reszelt zellerrel, mustárral, tejföllel, juhtúróval, sajttal...


Hozzávalók (4 személyre):

1 kg burgonya
1 vöröshagyma
2 tojás
2-3 evőkanál liszt
olaj a sütéshez



A burgonyát nyersen megtisztítjuk, megmossuk, lecsepegtetjük, és lereszeljük.
A reszelt burgonyához adjuk a tojásokat, a lisztet, megsózzuk, borsozzuk, és jól összekeverjük. Fasírt állagúnak kell lennie. Serpenyőben olajat forrósítunk. A burgonyamasszát evőkanál segítségével az olajba tesszük, a kanál hátával lepényekké simítjuk. Mindkét oldalát kb. 5-5 percig szép arany barnára sütjük. Papírszalvétára szedjük, hogy a felesleges zsiradékot leitassuk. Forrón tálaljuk, mert csak így igazán finom.
Megkenhetjük fokhagymával, vagy adhatunk mellé tejfölt, vagy akár mindkettőt, ha valaki szereti.

Címkék: burgonya krumpli tea vacsora köret káposzta liszt juhtúró tócsni macok medvetalp

Salzburgi galuska

2008.10.07. 07:56 | danianyu | Szólj hozzá!

 

Hozzávalók 5 galuskához:

4 tojás

1 citrom

2 tojásfehérje

10 dkg cukor

2 zacskó vaníliás cukor

3 dkg liszt

4 dkg vaj

porcukor a szóráshoz


  1. Válasszuk el a tojás sárgáját a fehérjétől. Mossuk meg a citromot, és reszeljük le a héját. Verjük fel keményre a 6 tojás fehérjét, majd fokozatosan adjuk hozzá a cukrot. Ezután óvatosan keverjük bele a tojássárgáját, a vaníliáscukrot, citromhéjat és a lisztet.
  2. Olvasszuk meg a vajat, a tésztából formáljunk 5 galuskát, és azokat is tegyük a serpenyőbe.Süssük alacsony hőfokon.
  3. Forgassuk meg sötőlapáttal a galuskákat. Tegyük a serpenyőt a sütőbe, és süssük meg a galuskák másik oldalát is. A belsejük maradjon kissé krémes.
  4. Tegyük ki egy tálra, és szórjuk meg porcukorral. Tálaljuk azonnal! Vanília- vagy csokoládéöntet illik hozzá.

Címkék: kép gasztro édesség desszert vendégváró különleges ínyenc

Az amaránt

2008.10.06. 11:28 | danianyu | Szólj hozzá!

 

Ezt a bejegyzésemet egyik kommentezőm blogját böngészgetvén szültem meg. Habár én nem vagyok vegetáriánus ( ahogyan receptjeim alapján láthatjátok), de törekszem a (szerintem) egészséges étrend tökéletesítésére. Szerény véleményem szerint: kevés cukor, no tartósítószer, no műdolgok (lásd. a legújjabb Kínai botrány, a tejpor akció), és éljen a házikertben szorgos munkával megtermelt konyhai bio alapanyagok, és és és éljenek az egyéb biopiaci termékek ( persze normál keretek között), és az a bizonyos "arany középút" a húsevés és a vegetáriánusok között.

Aki hasonlóképpen gondolkodik annak ajánlanám: http://lettudatoskonyha.blogspot.com/


AMARÁNT:

  • Az amaránt ősrégi gabona: termesztése 5-6000 évre nyúlik vissza - onnan származik, ahonnan a kukorica, a burgonya, a paprika, paradicsom és a bab, vagyis Amerikából.

 

  • Amerika felfedezése előtt, az ott élő népek számára alapvető táplálékforrás volt a kukoricával és a babbal együtt. Az aztékok, a mayák, az inkák és más elő-kolumbiai népek is termesztették, zöld növényként és szemes terményként egyaránt fogyasztották. Az amarántmag őrleményét sütemények, kekszek, lepényfélék és kenyér készítéséhez egyaránt felhasználták.

 

  • Magyarországon sokan csak dísznővényként vagy gyomnövényként ismerik.

 

  • Napjainkban liszt és puffasztott formájában fogyasztják. Termesztési igényeit maximálisan kielégíti az európai klíma, és igen ellenállónak tűnik a gabonaféléket veszélyeztető kártevőkkel szemben, így akár bio módon termeszthető.


  • Magas fehérje-, lizin- és kéntartalmú aminosav-tartalom mellett jelentős kálium-, magnézium-, kalcium- és vastartalommal rendelkezik.


  • Az amarántmag fő szénhidrátkomponense a gabonafélékhez hasonlóan a keményítő, így alkalmas a kenyérsütésre. Az őrölt magot a búzaliszthez keverve 1:3 arányban jó minőségű, kissé sötétebb színű, laza, kellemes ízű kenyéret süthetünk. Ugyancsak felhasználható teasütemények, kekszek, piskóta alapú termékek és pudingfélék készítéséhez. Az amaránt-őrleménnyel készített ételek és termékek fehérje-, élelmirost- és ásványianyag tartalma mindig nagyobb, mint a kizárólag búzalisztből készített termékeké.

Én eddig csak amaránt liszttel dúsított kenyeret készítettem és bio boltokban kapható fogyókúrás amaránt chipset ettem. Mindkettő bejött. Nincs markáns íze, így bármihez használható. Az ára se magas, megfizethető. Álítólag a  bélrák megelőzésében is nagy szerepet jácccik.

Remélem páran kedvet kaptatok hozzá. Recepteket a későbbiekben írok, illetve szívesen is fogadok.






Forrás:

http://www.origo.hu/noilapozo/receptek/20071003-reform-koretek-amarant-arpa-bulgur-hajdia-koles-kuszkusz-receptek.html

Érdekes cikk az amarántról:


http://www.edenkert.hu/cikkek/elet-mod/a-capak-amarantot-vennenek/

 

 

Címkék: étel gasztro egészség vega egészséges vegetáriánus amaránt

Bajor csirkecomb

2008.10.06. 10:15 | danianyu | Szólj hozzá!

 

Hozzávalók:

Személyenként 1 csirkecomb
10 dkg füstölt szalonna
1-2 dkg vaj
1 fej vöröshagyma
1 dl tejföl
1 dl fehérbor
1 evőkanál zsemlemorzsa
flekken fűszer
késhegynyi őrölt bors




A húst füstölt szalonnával sűrűn megtűzdeljük, flekkenfűszerrel bedörzsöljük. A maradék szalonnát két vékony szeletre vágjuk és tűzálló tál aljára fektetjük. Erre a meghámozott, karikára vágott vöröshagyma kerül, majd a tűzdelt felével felfelé a combok. A tejfölt borral simára keverjük, és a csirkére locsoljuk. Csipetnyi őrölt borssal megszórjuk, és a zsemlemorzsát ráhintjük. A vajat a tetejére morzsoljuk, és a tálat lefedve, a forró sütőbe rakjuk. Addig pároljuk, amíg a hús meg nem puhul, majd a fedőt levéve a pecsenyét szépen megpirítjuk. A legjobb hozzá a párolt vegyes zöldség.

Címkék: csirke konyha étel gasztro bor főzés recept hús fehérbor

Hercegnő burgonya

2008.10.06. 07:05 | danianyu | Szólj hozzá!

 

Hozzávalók:

1 kg burgonya
12 dkg vaj
4 tojássárgája
1 kis reszelt szerecsendió




A burgonyát megtisztítjuk, kockákra vágjuk, sós vízben megfőzzük. Leszűrjük, és néhány percig fedő nélkül a tűzön hagyjuk, hogy a víz teljesen elpárologjon. Ezután áttörjük Hozzákeverjük a lágy vajat, a tojássárgáját és a szerecsendióval fűszerezzük.
Kivajazunk egy sütőlapot és arra egyenletes kis karikákat nyomunk a fűszerezett képlékeny masszából. Előzőleg egy megfelelő méretű (és az egyik sarkán levágott) nejlonzacskóba töltjük a burgonyamasszát. Kb. 180 C fokos sütőben aranysárgára sütjük.

Nagyon jól néz ki.

Címkék: burgonya étel gasztro krumpli könnyű köret hercegnő vendégváró ínyenc

Mézes diókrém

2008.10.03. 18:02 | danianyu | Szólj hozzá!

Ezt a krémet még nem próbáltam ki, de tervbe van véve. Szeretem az egyszerű és nem túl pacsmagolós desszerteket amit gyorsan el tudok készíteni az igen sok figyelmet igénylő kisfiam mellett is.


Hozzávalók: (4 személyre)

8 dkg méz
12 dkg vaj
12 dkg darált dió
1 tojás sárgája
8 dkg porcukor
fél tasak vaníliás cukor




Keverőedénybe tesszük a vajat, a cukrot és a tojás sárgáját, majd habverővel felverjük. Hozzáadjuk a darált diót, belecsorgatjuk a mézet, és világos, habos krémet keverünk belőle.
Tortákba tölteléknek, lehűtve krémnek, illetve bevonó masszának is felhasználhatjuk.

 

forrás: http://www.magyarmez.hu/receptek/desszert.html

              Az oldalt ajánlom a mézkedvelőknek is!

Címkék: konyha étel gasztro dió recept méz krém desszert recipe

Sajtos-diós mártás

2008.10.03. 08:48 | danianyu | Szólj hozzá!

Hozzávalók:

1 tömlős sajt
3 evőkanál darált dió
1 gerezd zúzott fokhagyma
3 evőkanál tejföl

őrölt feketebors




A hozzávalókat alaposan összekeverem, és a hűtőbe teszem érni. Salátaöntetként próbáltam ki. Nagyon finom!

  • A salátába tettem: saláta, párolt csirkemell pirított zsemlekocka, 1 kis paradicsom, és a tetejére kevés ementáli sajt.




forrás:http://www.hoxa.hu/?p1=recept&p2=12205

 

Címkék: saláta gasztro dió recept paradicsom sajt csirkemell öntet ementáli

Diólikőr

2008.10.03. 08:29 | danianyu | Szólj hozzá!

Apósom specialitása. Olyan gyomorkeserűs íze és hatása van. A legjobb ha karácsony körül bontjuk ki, mert akkorra kicsit összeérik az íze meglágyul kissé. Vodka helyett használhatunk (ami minden likőrre igaz) , gyógyszertári szeszt, almapálinkát, mert annak semleges az íze.


Hozzávalók:

15 szem zölddió
80 dkg cukor + 60 dkg
1 rúd vanília
1 narancs
1 citrom héja
5 szem szegfűszeg
5 darab fahéj
1 liter vodka +1 liter


5 szem zölddió
80 dkg cukor + 60 dkg
1 rúd vanília
1 narancs
1 citrom héja
5 szem szegfűszeg
5 darab fahéj
1 liter vodka +1 liter


15 szem zölddiót, mikor még a belseje egészen puha, ( kb. júliusban) bevagdalunk és egy 5 literes üvegbe rakjuk.  Hozzáadjuk a  vodkát, 80 dkg cukrot, egy rúd vaníliát, narancshéjat, kevés citromhéjat, 5 szem szegfűszeget, 5 darabka fahéjat. Összekeverjük és  8 napig állni hagyjuk, de minden nap meg kell 1-2-szer kavarni, hogy a cukor elolvadjon. Kistányérral lefedjük. 8 nap után leszűrjük, majd ugyanerre az ágyra még 60 dkg cukrot szórunk és ráöntünk egy másik liter vodkát. Ezt is napokig kavargatjuk, míg a cukor el nem olvad. Akkor leszűrjük. A két adagot egybeöntjük, jól elkavarjuk és végleges helyére üvegekbe teszzük.

 

Címkék: vodka karácsony dió citrom narancs vanília likőr gyomorkeserű

Mézes dió

2008.10.03. 07:54 | danianyu | Szólj hozzá!

 

A diót szinte mindenki szereti. Az ősz kedvencei közé tartozik. Szinte minden háztartásban és kiskertben megtalálható. Nekünk is van 2 nagy diófánk. Beindult a diótörés. Jöjjenek a diós finomságok!


 

Hozzávalók:

25 dkg dió

kb. 10 dkg méz

1 jól záródó üveg


Kinek a pap kinek a papné, a méz lehet bármilyen az én kedvencem a virágméz, mert annak nincs olyan markáns aromája, mint Pl. az akácnak.

A szépen pucolt diófeleket egyesével mézbe mártjuk és üvegbe tesszük. Egy kevés mézet öntünk a tetejére is. Használható torta díszítésre, önmagában (gyerekeknek cukorka helyett, de szigorúan csak 2-3 év felett szabad (!!) a méz miatt). Mivel magas a fehérjetartalma, igen tápláló, vitamindús ezért fogyókúrázók csak óvatosan fogyasszanak diót!

 

Címkék: dió könnyű torta méz desszert vendégváró csemege recipe

süti beállítások módosítása